Köszöntjük a Hodászi Sportegyesület honlapján!

MENÜ

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 15. forduló

Hodász–Kocsord 3–5 (3–2)

Hodász, 200 néző, v.: Szabó.

Hodász: Széles – Horváth, Simkó, Bordás, Pályi A., Pályi G., Pályi Zs., Botos, Varga, Vass, Pálfi. Edző: Pálfi József.

Kocsord: Mándi – Jónás M., (Balogh), Szabó Z., Szabó D., Bozsányi, Szondi, Horváth, Katona, Dubroviczki, (Lakatos), Jónás P., Fehér. (Sankó). Edző: Jónás Zsigmond.

Gól: Bordás 2, Varga, illetve Fehér 2, Jónás P., Horváth, Balogh. Ifi: 4–0.

Pálfi József: – Gratulálok az ifi csapat őszi szerepléséhez. Szikrázó napsütésben sem tudott a felnőtt csapat átlépni az árnyékán. Megvan a téli programunk, csapatot kell építeni. Mindenkinek jó pihenést és felkészülést a tavaszi szezonra!

Jónás Zsigmond: – Három pontért mentünk, ez sikerült is. Magával a játékkal nem voltam megelégedve, nagyon sok egyéni hiba volt.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 14. forduló

Nyírmeggyes-Hodász 11-1 (4-0)

Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Szopkó.

Nyírmeggyes: Chörmös – Szántó, (Szondi), Kovács, (Dobos), Nagy, Török, (Batizi), Éles, Nógrádi, Rézműves, (Székely), Takács, (Nemes), Hornyák, Gózner. Edző: Körmös Miklós.

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth, Sinkó, Bordás, Batizi, Vass, Pályi Zs., Tóth, Varga, Pályi A. Edző: Pálfi József.

Gól: Szántó, Kovács 2, Éles, Takács 2, Gózner, Dobos 2, Székely, illetve Bordás. Ifi: 1-1.

Körmös Miklós: – Játékosaim ezt a győzelmet Éles Béla csapatkapitányunk születésnapjára ajánlják. Köszönjük a szurkolóink biztatását, Dobos József gyászában pedig őszinte részvétét fejezi ki az egész csapat.

Pálfi József: – Mindkét csapatunk egy, egy gólt rugott. A kettő között azonban hatalmas különbség van. Az ifi csapat játékosai átérezték a mérkőzés jelentőségét. A felnőtt csapat azon játékosai akik nem jöttek el gondolkozzanak el azon, hogy érdemes- e ezt csinálni. Gratulálok az ifjúsági csapat pontszerzéséhez.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 13. forduló

Hodász-Kölcse 5-6 (1-2)

Hodász, 120 néző, v.: Kocsis.

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth, Sinkó, Bordás, Páll, (Pályi), Botos Gergely, Vass, Széles, Botos Gábor, Varga. Edző: Pálfi József.

Kölcse: Béres – Pál, Sukály, Máté, (Zsoffcsák), Baksa, Sztáraszta, Gyurkó, Halász, (Máté), Szeles, (Srjuba), Sütő, Barkaszi. (Vári). Edző: Máté Imre.

Gól: Bordás.2, (egyet 11-esből), Vass.2, Horváth, illetve Máté.2, Szeles, Srjuba (11-esből), Pál, Baksa. Ifi: 5-1.

Pálfi József: – Nagyon finom volt a nyelve leves, ehhez már csak a győzelem kellett volna, amit remélem egyszer meg is fogunk szerezni.

Máté Imre: – Helyzetek megvoltak de kimaradt két ziccerünk. A második félidőben középpályán jobban megtartottuk a labdát, ennek köszönhetően rúgtunk négy gólt. Huszonöt perc alatt az ellenfél kiegyenlített hibáinkból adódóan. Mi leültünk abban a tudatba, hogy nyerünk, de végül egy tizenegyessel tudtunk fordítani. Ez egy tanuló meccs volt arra, hogy nem szabad lebecsülni az ellenfelet.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 12. forduló

Szatmárcseke-Hodász 7-2 (4-2)

Szatmárcseke, 100 néző, v.: Híres.

Szatmárcseke: Nagy – Kóczé, Banga, Bandics, Hadadi, Mándi Zs., Horváth, Botos, (Varga), Mándi Z., Bakó, Somogyi. (Bozsányi). Edző: Hadadi Ferenc.

Hodász: Széles – Horváth, Sinkó, Páll, Botos, Vass, Széles, Botos G., Iván, Pályi, Varga. Edző: Pálfi József. Gól: Mándi Zs., Bozsányi, Hadadi.2, Horváth.3, illetve Vass, Széles. Ifi: 4-3.

Hadadi Ferenc: – A szimpatikus vendég csapat ellen akár nagyobb gólarányú győzelmet is arathattunk volna. Úgy látszik, egy hét alatt megtanultunk futballozni, és mindenki a saját háza előtt sepregessen. Gratulálok az ifik győzelméhez!

Pálfi József: – A szombati mérkőzéseket nem nekünk találták ki. Az az egy problémája van a csapatnak, hogy ellenfél is van a pályán.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 11. forduló

Nyírcsaholy-Hodász 5-2 (2-2)

Nyírcsaholy, 70 néző, v.: Simon.

Nyírcsaholy: Gergely (Putirka) – Lehoczky, Szabó, Balogh János, Botos, Balogh József, (Gergely), Petrohai, (Balogh Zs.), Szimuly, Gergely, Csaholyi, Toth. (Petrohai). Edző: Szimuly Gábor.

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth, Sinkó, (Pályi), Páll, (Varga), Botos G., Vass, Széles, Botos G., Iván, Varga. Edző: Pálfi József.

Gól: Balogh József, Botos, Petrohai.2, Gergely, illetve Iván. Ifi: 3-3.

Szimuly Gábor: – Küzdelmes, kiegyenlített első félidő után a második játékrészben sokkal többet tettünk a győzelemért. Így megérdemelten három pontot szereztünk.

Pálfi József: – A múlt héthez képest most csak hatvan percig voltunk pariban, amíg a középpályások nem tudják se a támadást, se a védekezést nem leszünk eredményesek. Talán egyszer túl tudunk nőni magunkon.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 10. forduló

Hodász-Vámosoroszi 4-5 (0-2)

Hodász, 150 néző, v.: Major.

Hodász: Széles – Erdősi, Horváth J., Sinkó, Pályi Zs., (Pályi G.), Bordás, Páll, Botos, Vass,(Varga), Iván, Varga R. (Botos). Edző: Pálfi József.

Vámosoroszi: Bodnár – Bakó, Somogyi R., (Szabó Attila), Szabó A., Riskó, Ridó, Baráth, Róka, Molnár, (Kopor), Márton, Somogyi T. (Kiss). Mikes Ferenc.

Gól: Bordás.2, Botos, Horváth, illetve Szabó.4, Pokol. Ifi:4-2.

Pálfi József: – Kilencvenharmadik percig meccsben voltunk, kezünkben volt az egy pont lehetősége de nem éltünk vele.

Mikes Ferenc: – Borzasztó nehéz meccsen vagyunk túl, gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a hodászi csapatnak, hogy nem adta fel.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 9. forduló

SZABADNAP!

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 8. forduló

Hodász–Milota 3–1 (2–1)

Hodász, 150 néző, v.: Knobloch

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth J., Sinkó (Botos Gá.), Bordás, Páll (Pályi A.), Botos Ge. (Varga M.), Vass, Pályi Zs., (Pályi G.), Iván (Széles), Varga R. Edző: Pálfi József.

Milota: Tóth K. – Burjász, Balogh D. (Sankó), Fejes, Tóth K., Mikuljuk, Rétfalvi, Delényi (Lakatos Gy.), Fóris, Fejes, Dobos (Bunna). Elek László.

Gól: Iván, Bordás, Széles, ill. Mikuljuk (11-esből). Ifi: 6–1

Pálfi József: – Örülök minden olyan jóslatnak, amelyben megveretnek bennünket, mert azon a hétvégén mindig jól szerepel a csapat. Gratulálok mindkét csapatnak, hogy páros győzelmet aratva gratulálhat Botos Gábor újszülött gyermekének.

Elek László: – Sajnos nincs igazi góllövőnk, így nem lehet meccset nyerni. Nem haragszom a srácokra a sorozatos vereségekért, mert a jövő héten is ugyanennek a csapatnak kell pályára lépnie. Bízom bennük, tudom, hogy egyszer eljön a mi időnk is. Gratulálok a lelkes hazaiaknak, azt kaptam a meccsről, amit vártam.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 7. forduló

Jánkmajtis-Hodász 5-1 (1-0)

Jánkmajtis, 80 néző, v.: Tóth.

Jánkmajtis: Tóth.- Mikulka., Kiss., Balogh., Puskás., (Homoki.), Costea P., Bartha., (Tar.), Czeglédi., (Petrás.), Szabó., (Balogh.), Della., Costea G. Edző: Szabó István.

Hodász: Széles.- Horváth., Sinkó., Pályi G., Bordás., (Botos.), Páll., Botos., ( Varga.), Vass., Pályi Zs., Tóth., Iván. (Pályi.) Edző: Pálfi József.

Gól: Balogh.2, Bartha.2, Costea., illetve Pályi., Ifi: 1-3

Szabó István: – Az ősz leggyengébb játékával győztünk.

Pálfi József: – A nyolcvankettedik percig bírtuk a hazai csapat nyomását. Kijött a két csapat közötti helyezésbeli különbség, így elveszítettük a mérkőzést.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 6. forduló

Hodász-Nagydobos 2-2 (2-1)

Hodász, 200 néző, v.: Mónus.
 

Hodász: Széles – Erdődi, Horváth, Sinkó, Pályi (Batizi Pócsi), Bordás, Páll, Pályi, Botos, Iván (Vass), Varga. Edző: Pálfi József.

Nagydobos: Pindzsula – Kontros, Bégány Zs., Paragh, Szatlószki, Szabó, Nagy, Blanár, Murguly, Bíró, Bégány G. (Derceni). Edző: Borza László.

Gól: Bordás, Páll, illetve Bégány Zs., Parragh. Ifi.: 6-2.

Pálfi László: – Korrekt játékvezetés mellett, két ellentétes félidő után igazságos döntetlen született.

Borza László: – Ezt a mérkőzést megnyerhette volna a hazai csapat is, de az utolsó tíz percben a magunk javára is eldönthettük volna. Összességében igazságos a döntetlen.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 5. forduló

Terem-Hodász 4-3 (2-1)

Terem, 50 néző, v.: Nagy Ferenc

Terem: Gergely Á. – Tanka L., Schvarczkopf W. (Páskuly), Kóródi O. (Orgován), Szilágyi G., Simon R., Danó K., Horváth R., Schmidt T., Jéri R., Csoba L. Edző: Képíró Dániel

Hodász: Széles I. – Erdődi I., Horváth J., Sinkó E. (Tóth B.), Pályi G. (Botos), Páll R., Botos G. (Varga M.), Vass R., Iván D. (Bordás), Pályi A., Varga R. Edző: Pálfi József

Gól: Tanka, Szilágyi (11-esből), Horváth R., Páskuly, ill. Bordás, Horváth J., Varga R. Kiállítás: Pályi A. Ifi.: 6-3

Képíró Dániel: – Ha minden mérkőzéshez így állunk hozzá, és ilyen létszámban leszünk, akkor a későbbiekben sem lehet probléma.

Pálfi József: – A mérkőzés már az első félidőben eldőlt a kiállítással, a második félidőben futottunk az eredmény után. Készülünk, a Nagydobos ellen, és a jövő heti futsalmeccsünkre.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 4. forduló

Hodász-Beregdaróc 5-4 (2-4)

Hodász,150 néző, v.: Papp I.

Hodász: Széles I.- Erdődi I., Horváth J., Sinkó E., (Varga M.), Pályi G., Pályi A., (Pál R.), Botos G., (Botos G.), Vass R., Pályi Zs., (Tóh B.),Iván D., (Kiss R.),Varga R. Edző: Pálfi József

Beregdaróc: Lukovics J.,- Deák Z., Szalai B., Pecherskyi M., D.Pethe K., Margitics K., Dávid G., Kiss R., Slyvka I., Varga G., Bákai S. Edző: Baracsi Endre (Lukovics M),

Gól: Varga R.3, Páll R., Pályi Zs., illetve Szali B.3, Kiss R., Ifi.: 8-1

Pálfi József: – Gratulálnék mindkét csapatnak. Azt játszottuk amit tudunk, a Csengerieknek üzenem, hogy győzött újra a Hodászi szív.

Baracsi Endre: – Jelenleg nem hasonlítunk futball csapatra, ez az én felelősségem. Ezért természetes el is gondolkodom van e értelme folytatni. Tele nadrággal se játszani sem meccset vezetni nem lehet.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 3. forduló

Tisztaberek–Hodász a 8. percben félbeszakadt. A vihar elmosta a meccset 1–0-s állásnál.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 2. forduló

Hodász–Nábrád 1-4 ( 1-3)

Hodász, 100 néző, v.:Papp I.
 

Hodász: Széles I.- Tóth B., Horváth J., Sinkó E., Pályi G., Botos G., Tóth Z., Vass R., Iván D.,( Kiss R.,) Pályi A., Varga T., Edző: Pálfi József.

Nábrád: Pásztor A.- Balogh Gy., ( Varga z.,) Mercz J., Bihari D., ( Moré Sz.,) Mercz Z., Tarr T., Kovács B., Tejfel D., Pásztor Z., Szabó T., Pásztor L.,( Docsa T.,) Edző: Végh András

Gól: Vass illetve Tejfel ., Pásztor Varga Z., Szabó T.,Ifi: 8-0

Pálfi József: A múlt heti mérkőzéshez képest teljesen meghasonulva játszottunk a hazai közönség előtt. Amit jövő héten megpróbálunk kijavítani és pontot szerezni. Nekünk ez adatott, hogy az összes játékosunk megnősül így gratulálnánk Vadon Bencének.

Végh András: A mérkőzése elején megbeszélteket a csapat betartotta, mindenki megtett mindent a győzelemért. Nehezen indult be a gépezet, de hoztuk a kötelezőt. További sok sikert kívánunk a hodásziaknak.

Megye II. Kelet-Magyarország csoport Felnőtt 1. forduló

Csengersima–Hodász 4–4 (2–2)

Csengersima, 150 néző, v.: Éva.

Csengersima: Székely Sz.- Nyíri A., Horváth T., (Korponai K.,) Balogh B., Belbe R.,(Tóth F.,)Domokos L., Barcsay Á., (Varga G.,) Kerekes M., Asztalos I., (Algács E.,) Asztalos G., Volkán R., Edző: Volkán Roland.

Hodász: Széles I.- Erdődi I., Horváth J., Pályi G., Varga G., Botos G., Vass R., Széles M., Balogh A., Iván D., Varga R., Edző: Pálfi József.

Gól: Kerekes M., (2) Belbe R., Tóth F., illetve Vass R., Botos G. 2-2. Ifi: 3-1.

Volkán Roland: – Kihagytuk a helyzeteinket, ezzel magunknak tettük nehézzé a meccset. A végén nekünk kellett szaladni az eredmény után. Gratulálok az ifi győzelméhez és a nézői biztatást.

Pálfi József: – Mai nap megjártuk a poklot, és a mennyet, igazságosnak tartom a döntetlent. Gratulálunk Gulyás Krisztiánnak az esküvőjéhez.

Elkészült az új szezon sorsolása, idegenben kezdünk!

 

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 30. forduló

Nyírkarász–Hodász 7–0 (2–0)

Nyírkarász, 150 néző, v.: Gergely S.

Nyírkarász: Molnár A. – Ujj Gy., Horváth J., Ujj K., Liptai, Farkas Á., Varga J., Bandor J., Lovas I. (Lakatos Á.), Rákóczi L., Galambos L. (Varga M.). Játékos-edző: Matyi András.

Hodász: Széles I. – Horváth J., Sinkó, Jakab J., Vass R., Pályi Zs., Vadon B., Szabó L., Pályi G., Tóth Kondor, Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Varga J. 3, Lovas I. 2, Horváth J., Farkas Á. Ifi: 11–0.

Matyi András: – Kellemes ellenféllel szemben szépen tudtunk búcsúzni a bajnokságtól. Eddig vállaltam az edzői felkérést, köszönöm a bizalmat a polgármester úrnak, elismerésem, hogy ő és az önkormányzat szinte egyedül tartja fent az egyesületet. Köszönöm mindenkinek, aki a munkájával segítette a csapatot az idei szezonban.

Pálfi József: – Köszönjük az egész éves támogatást a csapat mellett állóknak, és szurkolóinknak, akik még idegenbe is elkísértek bennünket. Elnézést kérünk azoktól az ellenfelektől, akikkel szemben sportszerűtlenek voltunk. A jövőt majd meglátjuk…

http://www.szon.hu/amit-ebben-a-bajnoksagban-nyujtottunk-arra-nem-lehet-buszke-senki/3887877

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 29. forduló

Hodász–Gergelyiugornya 2–1 (0–0)

Hodász, 200 néző, v.: Lövei.

Hodász: Széles – Horváth J. (Botos Gábor), Sinkó E., Jakab J., Bordás, Páll R., Botos Gergő, Pályi, Vadon B., Szabó L., Tóth-Kondor. Edző: Pálfi József.

Gergelyiugornya: Csatlós – Balogh L., Czirják M., Csonka, Horváth M., Szabó G., Udvarhelyi, Mokri, Deskó L. (Peregrin), Ducsi, Balogh T. Edző: Czirják József.

Gól: Botos Gergő, Botos Gábor, illetve Horváth M. Kiállítva: Páll R. (80. perc)., Botos Gábor (94. perc). Ifi: 8–1.

Pálfi József: – Három-egy a kapufák javára, az ugornya javára, de a meccsen pedig Hodász a hosszabbításban nyert kettő
egyre.

Czirják József: – A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta magát. Ezt a meccset legalább öt góllal kellett volna megnyernünk, ehelyett a hosszabbításban kaptunk egy szerencsétlen gólt. Jövő héten megpróbálunk javítani, és szépen búcsúzni a közönségünktől.

http://www.szon.hu/megszereztuk-a-vezetest-aztan-a-vendegektol-a-ket-kiallitas-minket-zavart-meg/3881096

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 28. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 27. forduló

Kék–Hodász 2–4 (0–1)

Kék, 100 néző, v.: Oláh Z.

Kék: Himmer A. – Gáspár S., Veress Á. (Balázs L.), Poór B., Kulcsár T., Szurcsik Z., Novák K. (Lakatos E.), Pauliska L., Csombók Cs. (Minyin), Horváth A., Dócs N. Edző: Fabók István.

Hodász: Széles I. – Horváth J., Páll R., Botos G., Vass R., Vadon B., Botos G., Szabó L., Jakab J., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Szurcsik Z. 2, illetve Vass R. 2., Tóth-Kondor I., Botos G. Ifi: 7–2.

Fabók István: – Nem kívánom ezt az érzést senkinek, mint amit nekem kell átélnem a kispadon hétről hétre az ilyen meccsek után. Olyan érzés ez, mint amit Vajna Timi érezhet, amikor megtudta, hogy elromlott a magánrepülője.

Pálfi József: – A vereségből lehet tanulni, a győzelmet nem kell megmagyarázni. Gratulálok Széles Istvánnak, az ificsapat kapusának a felnőttmeccsen nyújtott teljesítményéért! Már csak egy pont kell a tervezethez.

http://www.szon.hu/uzenem-a-csapatnak-ettol-rosszabb-jatekot-nem-vagyok-hajlando-elfogadni/3859488

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 26. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 25. forduló

Hodász–Ajak 1–0 (1–0)

Hodász, 200 néző, v.: Fehér Á.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E. (Iván D.), Horváth J., Bordás J., Páll R., Botos G., Vass R. (Kiss R.), Pályi Zs., Botos G., Tóth-Kondor I. (Szabó L.), Varga R. Edző: Pálfi József.

Ajak: Leskovics A. – Magyar D. (Sütő N.), Jenei R. (Lakatos Cs.), Magyar R., Magyar P., Kovács L., Soós T., Magyar A. (Balogh S.), Kovács J., Czvik S., Markos J. Edző: Kovács Tibor.

Gól: Botos G. Ifi: 6–1.

Pálfi József: – Erőnlétünket csak a kombinatív játékunk múlta felül. A mérkőzést Pályi Zsolt most született kislányának, és a tiszakanyári edzőkollégának ajánljuk.

Kovács Tibor: – Egy-két játékos álljon a tükör elé, és gondolkozzon el. Szégyen amit az elmúlt időszakban produkálunk. Mindenki a megye kettőben futballozik.

http://www.szon.hu/szinte-csak-az-nem-lott-naluk-golt-aki-palyara-sem-lepett/3852008

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 24. forduló

Őr–Hodász 2–0 (0–0)

Őr, 150 néző, v.: Kocsis Zs.

Őr: Oláh M. – Szabó V., Márton T. (Anda G.), Varga J., Soltész Á. (Repelik Á.), Szabó A., Tisza Á., Erdei Cs. (Gáspár D.), Benkő J., Tóth G., Vaszily D. Edző: Kálmándi Bertalan.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Horváth J., Bordás J., Páll R., Botos G., Vass R., Vadon B., Szabó L. (Iván D.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Erdei Cs., Szabó V. Ifi: 1–5.

Kálmándi Bertalan: Nem játszottunk olyan jól mint a múlt héten, de ezért is három pontot adnak. Gratulálok a fiúknak, további sok sikert a hodászi csapatnak.

Pálfi József: Remélem a májusfa állítás jobban fog sikerülni. Gratulálok az ificsapatnak és az edzőjüknek.

http://www.szon.hu/olyanok-voltunk-mint-a-bibliaban-az-inaszakadt/3845284

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 23. forduló

Hodász–Tiszaszentmárton 3–1 (2–0)

Hodász, 300 néző, v.: Bíró Cs.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Horváth J., Bordás J. (Páll R.), Vass R., Pályi Zs. (Kiss R.), Vadon B., Botos G., Szabó L. (Batizi-Pócsi K.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edzõ: Pálfi József.

Tiszaszentmárton: Lakatos M. – Balogh K., Jónás Kálmán (Balogh E.), Jónás A., Iván S., Szõke Zs., Balogh R., Koszta Z., Jónás Krisztián, Eszterhai R. (Huzdik P.), Ésik M. (Farkas T.). Edző: Golyán Gergő.

Gól: Bordás J., Varga R., Páll R., illetve Balogh R. (11-esbõl). Ifi: 1–2.

Pálfi József: – A mi meccsünkön a vendégek játszották a focit, de végül győzött a hodászi szív. Gratulálok az ifiknek az idegenbeli helytállásért, és elismerésem a csengeri csapat harmadik gólszerzőjének!

Golyán Gergő: – A keddi tűzből mára csak parázs maradt. Az első félidő végi két perces rövidzárlat döntőnek bizonyult. Ezt követően küzdöttünk becsülettel, de megérdemelt a hodászi siker. Gratulálok az ifik három pontjához.

http://www.szon.hu/sorozatban-ez-a-harmadik-meccsunk-amikor-nem-tudjuk-hogy-melyik-kapura-tamadunk/3837850

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 22. forduló

Gyulaháza–Hodász 8–0 (3–0)

Gyulaháza, 100 néző, v.: Simon T.

Gyulaháza: Bandor F. – Gáti Sz. (Kovács E.), Molnár T. (Horváth M.), Tóth G., Tóth F. (Kovács B.), Bombera M., Tóth D., Éles I. (Bardi G.), Gáti S. (Juhász L.), Farkas G., Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor.

Hodász: Jakab J. – Horváth J., Sinkó E., Iván D. (Kiss R.), Vass R., Varga G., Vadon B. (Páll R.), Botos G., Szabó L. (Balogh A.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Gól: Tóth D. 2, Kovács B. 2, Bardi G. 2, Lévai Cs., Kovács E. Ifi: 7–2.

Bardi Gábor: – A játékunk nem volt olyan jó, mint amit a végeredmény mutat. Sőt…

Pálfi József: – Köszönjük szépen a büfés néninek a szendvicset és az üdítőt. Nagyon finom volt!

http://www.szon.hu/szegeny-ember-vizzel-foz-de-ebbe-meg-so-sem-kellett/3829933

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 21. forduló

Hodász–Ladányi TC 1–2 (0–1)

Hodász, 250 néző, v.: Oláh G.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Bordás J., Páll R. (Horváth J.), Botos G., Iván D. (Szabó L.), Vass R., Lakatos R., Botos G. (Vadon B.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Ladányi TC: Petranics – Rakoncza T., Sajtos R., Árva B., Angyal Á., Dobrai G. (Kun B.), Demeter A., Vantyuch B. (Dobod D.), Demeter L. (Szilágyi G.), Csépke Z. (Pólyán R.), Berecz Zs. Edző: Sajtos András.

Gól: Vass R., illetve Demeter A., Kun B. Ifi: 2–1.

Pálfi József: – A nézők örültek a szép időnek, mi a két kapufánknak, és a vendégek a három pontnak.

Sajtos András: – Játékra alkalmatlan pályán a lelkesen küzdő hazaiak ellen sikerült megszereznünk a győzelmet.

http://www.szon.hu/az-elso-felidoben-nehany-jatekosom-barmelyik-sportszergyarto-ceg-reklamarca-lehetett-volna-annyi-labdat-eladott/3821958

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 20. forduló

Tiszakanyár–Hodász 9–1 (2–1)

Tiszakanyár, 100 néző, v.: Lipcsei M.

 

Tiszakanyár: Kanyári G. – Terjék Z. (Szabó M.), Vicickó L., Illés A., Rézinger B., Csáki R., Tóth N., Tóth Á., Nagy Á. (Nagy R.), Csuka Gy., Jánvári D. Edző: Csáki Róbert.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Bordás J., Páll R., Botos G., Iván D., Vass R., Botos G., Szabó L., Tóth K., Varga R. Edző: Pálfi József.

Gól: Vicickó L. 3, Rézinger B. 2, Terjék Z., Csuka Gy., Szabó M., Bordás J. (öngól), illetve Iván D. Ifi: 8–1.

Csáki Róbert: – Sportszerűen játszó csapat ellen, a helyzeteink töredékét értékesítve, megérdemelt győzelmet arattunk.

Pálfi József: – Eljöttünk Tiszakanyárra megtanulni közepet kezdeni.

http://www.szon.hu/elmentek-kozepkezdest-tanulni/3813654

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 19. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 18. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 17. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 16. forduló

A bajnokság féltávnál:

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 15. forduló

Hodász–Nyírkarász 2–0 (1–0)

Hodász, 250 néző, v.: Király A.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Bordás J., Vass R., Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Pálfi J., Szabó L. (Kiss R.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Nyírkarász: Marics I. – Király J., Ujj K. (Farkas Á.), Liptai D., Varga J., Nagy B., Bandor J., Rákóczi L., Horváth G. (Till J.), Liptai A., Tóth T. (Belinszki A.). Edző: Tóth Tibor. Gól: Bordás J., Vass R. Kiállítva: Pályi Zs. (70. perc), illetve Liptai A. (70. perc). Ifi: 1–3.

Pálfi József: – Egyenlő erők küzdelméből a jobban akaró, és helyenként jobban futballozó csapat nyert. Köszönjük mindenkinek, aki munkájával támogatott bennünket az ősszel.

Tóth Tibor: – Szokásos idegenbeli mérkőzés, amelyen halvérűen játszottunk. Ami a második félidőben történt, az nem futballpályára való. Gratulálok az ifiknek a zsinórban megnyert tizenhárom mérkőzéshez.

http://www.szon.hu/ezt-ugy-oldottuk-meg-mint-csollany-szilveszter-fenykoraban/3685146

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 14. forduló

Gergelyiugornya–Hodász 3–2 (1–2)

Gergelyiugornya, 200 néző, v.: Máté I.

Gergelyiugornya: Szabó N. – Baráth L., Baráth B. (Csatlós G.), Peregrin R., Czirják M., Horváth M., Balogh L., Szabó G., Bálint A. (Pálfi Z.), Mokri R., Ducsi B. Edző: Czirják József.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E. (Batizi-Pócsi K.), Bordás J., Botos G., Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Pálfi J., Szabó L. (Kiss R.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Gól: Czirják M. 2, Horváth M., illetve Szabó L., Bordás J. Kiállítva: Baráth L. (86. perc). Ifi: 0–1.

Czirják József: – Ismét sikerült kétszer vesztes helyzetből felállnunk, a második félidei játékunk alapján jogosan. Gratulálok a fiúknak, köszönjük szépszámú közönségünk lelkes bíztatását is.

Pálfi József: – Ma kétszínű volt a csapat, mint a mezünk. Az első félidőben játszottunk és támadtunk, a folytatásban pedig védekeztünk és örültünk a hazaiak játékának. Ennek meg is van az eredménye, pedig a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Gratulálok az ificsapatunk „félperces” játékához.

http://www.szon.hu/olyanok-voltunk-mint-himnuszban-a-balsors/3678200

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 13. forduló

Hodász–Nyírmada 5–1 (2–0)

Hodász, 250 néző, v.: Ésik I.

Hodász: Jakab J. – Sinkó E., Bordás J., Botos G., Pályi Zs. (Kiss R.), Vadon B. (Batizi-Pócsi K.), Botos G., Pálfi J., Szabó L., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Nyírmada: Pál Zs. – Szőke I., Jurkinya M., Kiss E., Csonka L., Mátyus Cs. (Kiss G.), Dancs I., Balogh A., Jónás A., Jóni A., Csehil Á. Játékos-edző: Szőke István. Gól: Bordás J. 2, Botos G. 2 (egyet 11-esből), Szabó L., illetve Csonka L. Ifi: 6–1.

Pálfi József: – Kiszabadulva a börtönből a szimpatikusan játszó ellenféllel szemben azt mondhatom, hogy sima győzelmet arattunk. Csengerben és Hodászon is szép kék most az ég.

Szőke István: – Jó játékvezetés mellett sportszerű mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született.

http://www.szon.hu/ezt-a-merkozest-nagyon-gyorsan-el-kell-felejtenunk/3670636

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 12. forduló

Rohod–Hodász 2–5 (1–3)

Rohod, 50 néző, v.: Kocsis Zs.

Rohod: Makai Cs. – Éles Á., Varga J., Dobronyi G., Nagy I. (Dobronyi J.), Mondom F., Baráti G., Bencze M., Ladányi D., Horváth B. (Papp Zs.), Tóth F. Edző: Papp Zsolt.

Hodász: Jakab J. (Lakatos G.) – Gulyás K., Bordás J., Botos G. (Páll R.), Pályi Zs., Vadon B. (Kiss R.), Botos G., Pálfi J., Szabó L., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Gól: Bencze M. 2, illetve Bordás J. 2, Szabó L., Varga R., Pálfi J. Ifi: 3–2.

Papp Zsolt: – Sajnos, az első félidőben két egyéni hiba eldöntötte a mérkőzést, a folytatásban csak futottunk az eredmény után. Teljesen megérdemelt vendéggyőzelem született.

Pálfi József: – A heti felkészülés sikeres volt. A csapat a megbeszéltek szerint játszott, és ennek meg is lett az eredménye.

http://www.szon.hu/ez-a-meccs-olyan-volt-mint-az-elso-egyuttlet/3663769

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 11. forduló

Hodász–Kék 3–0 (0–0)

Hodász, 150 néző, v.: Kocsis Zs.

Hodász: Jakab J. – Batizi-Pócsi K. (Kiss R.), Gulyás K., Bordás J., Botos G., Tóth-Kondor I., Szabó L. (Varga R.), Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Pálfi J. Edző: Pálfi József.

Kék: Himmer A. – Arnaud, Veress Á., Stadler Z. (Torma I.), Szurcsik Z. (Kerekréti G.), Dankó M., Bodó I., Szurcsik G. (Novák K.), Ignácz G., Csombók Cs., Horváth A. Játékos-edző: Szurcsik Zoltán.

Gól: Bordás J. 2, Kiss R. Ifi: 11–0.

Pálfi József: – Kiegyenlített első félidő után újra dobbant a hodászi szív!

Szurcsik Zoltán: – Van egy kis hiányérzetem, mert ebben a meccsben jóval több lehetett volna, de hatvan perc után elfogyott a szuflánk.

http://www.szon.hu/ez-a-meccs-olyan-izgalmas-volt-mint-disznool-ajton-a-festekszaradas/3656967

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 10. forduló

Ajak–Hodász 6–0 (3–0)

Ajak, 120 néző, v.: Szoboszlay P.

Ajak: Leskovics A. (Csernyu L.) – Sütő N., Kovács L., Markos J., Magyar R., Lakatos Cs. (Jaczina L.), Magyar P., Fekete L., Soós T., Czvik S., Balogh T. Edző: Kovács Tibor.

Hodász: Jakab J. – Gulyás K., Bordás J. (Sinkó E.), Páll R. (Kiss R.), Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Pálfi J., Szabó L., Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Gól: Soós T. 3, Kovács L., Czvik S., Jaczina L. Ifi: 4–3.

Kovács Tibor: – Az első félidőben eldöntöttük a három pont sorsát. Sajnálom hogy Fabók Pisti barátom kilépett a versengésből, további sok sikert kívánok neki!
Pálfi József: – Gyér számú közönség, szikrázó napsütés, jobban akaró ellenfél. Elvesztettük a mérkőzést, amit el lehetett veszteni.

http://www.szon.hu/van-egy-szep-felesegem-ket-gyonyoru-kisfiam-nem-biztos-hogy-hianyzik-ez-nekem/3650044

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 9. forduló

Hodász–Őr 2–1 (0–0)

Hodász, 250 néző, v.: Tordai M.

Hodász: Lakatos G. – Bordás J., Páll R. (Sinkó E.), Vass R., Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Pálfi J., Szabó L. (Kiss R.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József.

Őr: Oláh M. – Szender S., Szabó V., Király D. (Erdei Cs.), Filep D., Varga J., Soltész Á., Soltész B., Szabó A. (Pető Á.), Tóth G., Anda G. (Kiss G.). Edző: Kálmándi Bertalan.

Gól: Bordás J., Tóth-Kondor I., illetve Szabó V. Kiállítva: Vass R. (88.perc), illetve Szabó V. (89. perc). Ifi: 1–0.

Pálfi József: – Álmos első félidő után a csapatok a másodikban nagyobb hangsúlyt helyeztek a támadásra, majd két perc leforgása alatt eldöntöttük a mérkőzést. Gratulálok az ificsapatunk három pontjához is.

Kálmándi Bertalan: – A forgatókönyv ugyanaz, mint már hetek óta. Nem tudunk a gödörből kilépni, és sajnos egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. A hétre ismét egy emberrel kevesebben vagyunk.

http://www.szon.hu/a-hetvegen-elkeszult-a-villanyvilagitasunk-es-ez-annyira-felvillanyozott-bennunket-hogy-megnyertuk-a-merkozest/3643098

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 8. forduló

Tiszaszentmárton–Hodász 5–5 (1–1)

Tiszaszentmárton, 130 néző, v.: Rajzinger I.

Tiszaszentmárton: Mészáros T. – Balogh K. (Jónás Kálmán), Balogh E., Iván S., Szőke Zs., Setét R., Balogh R., Huzdik P. (Iván V.), Farkas T., Koszta Z., Ésik M. (Jónás Krisztián). Edző: Golyán Gergő.

Hodász: Lakatos G. – Gulyás K., Sinkó E., Botos G. (Páll R.), Vass R., Pályi Zs., Vadon B., Botos G., Szabó L. (Batizi-Pócsi K.), Tóth-Kondor I., Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Setét R. 3 (egyet 11-esből), Balogh K., Iván S., illetve Vass R. 3, Pályi Zs., Batizi-Pócsi K. Ifi: 0–1.

Golyán Gergő: – A szezon eddigi legtompább játékával sikerült egy pontot itthon tartanunk. Minden elismerésem a hodászi csapaté, a héten lesz mit átbeszélnünk. Nincsenek bérelt helyek a csapatban.

Pálfi József: – Küzdelmes első félidő után ki-ki meccset játszottunk a második játékrészben. Nem bírtunk a hazai rohamokkal, és másodszor is ki tudtak egyenlíteni a hazaik a kilencvennegyedik percben. Így úgy érzem, a rutintalanságunk miatt itt hagytunk két pontot.

http://www.szon.hu/nagyon-hamar-felultunk-a-magas-lora-es-aztan-annal-nagyobbat-estunk-rola/3635410

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 7. forduló

Hodász–Gyulaháza 1–4 (1–1)

Hodász, 350 néző, v.: Piskóczi Zs.

Hodász: Lakatos G. – Gulyás K. (Kiss L.), Bordás J., Botos G., Vass R., Pályi Zs. (Pál R.), Vadon B., Botos G., Pálfi J. (Sinkó E.), Szabó L., Tóth-Kondor I. (Varga R.). Edző: Pálfi József.

Gyulaháza: Bandor F. – Deák Z., Gáti S. (Kovács E.), Tóth G. (Bombera M.), Kovács B., Tóth D. (Molnár T.), Tóth F., Juhász L., Gáti Sz., Horváth M. (Deák B.), Lévai Cs. Edző: Bardi Gábor. Gól: Szabó L., illetve Gáti Sz., Tóth D., Kovács R., Kovács E. Kiállítva: Bordás J. (88.perc). Ifi: 1–6.

Pálfi József: – Az első félidőben nem volt áram Hodászon, így nem működött a gyulaházi daráló. A hetvenedik percig egyenlő partnerek voltunk, ekkor egyéni hiba miatt gólt kaptunk, és ezzel három pontot ajándékoztunk vendégeinknek. Gratulálunk csengeri barátainknak a múlt heti eredeményeikhez.

Bardi Gábor: – Magas szintű játékvezetés mellett, a lelkesen küzdő hazaik ellen a második félidei játékunk alapján megérdemelten nyertünk.

http://www.szon.hu/a-patrohai-vedelem-zavarba-kerult-mint-adam-anyak-napjan/3627007

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 6. forduló

Ladányi TC–Hodász 1–0 (1–0)

Mezőladány, 100 néző, v.: Kósa Gy.

Ladányi TC: Petranics – Sajtos R. (Csépke Z.), Kovács Cs., Dobrai G., Demeter A., Kun B. (Hosszú L.), Mocsár Cs., Demeter L., Angyal Á., Kovács L. (Czap G.), Győri J. (Pólyán R.). Edző: Sajtos András.

Hodász: Lakatos G. – Gulyás K., Sinkó E. (Kiss L.), Botos G., Vass R., Pályi Zs. (Varga R.), Vadon B., Botos G., Pálfi J., Szabó L. (Páll R.), Tóth-Kondor I. Edző: Pálfi József.

Gól: Demeter A. Ifi: 1–2.

Sajtos András: – Nagyon szimpatikus csapatot sikerült legyőznünk. A helyzeteink alapján akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.

Pálfi József: – A vizes pálya nem szolgált előnyünkre, ráadásul kapura lövés nélkül góltsem lehet szerezni, hiába gyakoroljuk az edzéseken. Gratulálok az ificsapatunk győzelméhez.

 

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 5. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 4. forduló

Vaja–Hodász 5–1 (2–1)

Vaja, 200 néző, v.: Kocsis Zs.

Vaja: Vakarcs I. – Zsigmond G., Kerekes M. (Járomcsák G.), Noszál T. (Kósa S.), Sándor A., Katona R. (Kósa G., Kiss A.), Mulutó P., Kovács T. (Gáspár D.), Sipos J., Kondrád A., Simák Zs. Edző: Molnár István.

Hodász: Tóth K. (Lakatos G.) – Gulyás K. (Kiss J.), Sinkó E. (Pál R.), Bordás J., Botos G., Vass R., Pályi Zs. (Lamos I.), Vadon B., Pálfi J., Szabó L., Tóth-Kondor I. (Varga R.). Edző: Pálfi József. Gól: Sándor A. 2, Konrád A. 2, Simák Zs., illetve Vass R. Ifi: 3–1.

Molnár István: – Gratulálok a csapat győzelméhez, szimpatikusan játszó gárda ellen arattunk magabiztos győzelmet. A sérült játékosomnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!

Pálfi István: – Jó iramú mérkőzésen a hazai csapat a második félidőben kihasználta a helyzeteit. Jobbulás kívánunk a hazaiak sérülést szenvedett játékosának.

http://www.szon.hu/hogy-a-turoba-jutottunk-el-idaig/3603809

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 3. forduló

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 2. forduló

Hodász–Pátroha 3–2 (1–2)

Hodász, 100 néző, v.: Lucsik.

Hodász: Tóth K. – Gulyás K. (Kiss L.), Sinkó E., Bordás J., Botos G., Vass R., Pályi Zs. (Varga R.), Vadon B. (Lőrincz G.), Pálfi J., Szabó L. (Pál R.), Tóth K. Edző: Pálfi József.

Pátroha: Mucsicska – Kalu B., Mozga Gy., Fedor A., Balogh I., Borku T., Lakatos P., Kállai Á. (Ponczók T.), Csépke M. (Boda R.), Mocsár Cs., Molnár V. Játékos-edző: Lelt József.

Gól: Vass R., Szabó L., Tóth-Kondor I., illetve Kalu B.,. Borku T. Kiállítva: Lőrincz G. (85. perc), illetve Balogh I. (85. perc). Ifi: 4–0.

Pálfi József: – A második félidőben győzedelmeskedett a szív!

Lelt József: – Kitűnő játékvezetés mellett, amíg a csapatom tájékozódott mint parasztgalamb Újkupáson, addig a szerény képességű, de roppant lelkes hazai csapat átszaladt rajtunk.

http://www.szon.hu/csapatom-tajekozodott-mint-parasztgalamb-ujkupason/3587637

 

Megye II. Nyírerdő cs. Felnőtt 1. forduló

Demecser–Hodász 6–1 (5–0)

Demecser, 150 néző, v.: Piskóczi Zs.

Demecser: Fintor S. – Hajnal A., Zsoldos T. (Csáki L.), Dankó G., Erőss P., Gombkötő S., Ignéczi Cs., Sajtos N. (Gombkötő Z.), Kiss M., Hudák N., Fodor Cs. (Kocsis Z.). Játékos-edző: Gombkötő Sándor.

Hodász: Lakatos G. – Kiss L. (Gulyás K.), Bordás J., Páll R., Botos G. (Sinkó E.), Vass R., Vadon B., Botos G., Pálfi J., Tóth Kondor I. (Pályi Zs.), Varga R. Edző: Pálfi József. Gól: Erőss P. 2, Sajtos N., Fodor Cs., Gombkötő S., Ignéczi Cs., illetve Vass R. Ifi: 5–2.

Gombkötő Sándor: – Először is a csapat gratulál Erőss Peti házasságkötéséhez. Vegera mester pénteken tette a dolgát, mi pedig ma az első félidőben. További sok sikert kívánunk a szimpatikusan játszó ellenfelünknek.

Pálfi József: – Adtunk egy félidőnyi előnyt a hazai csapatnak. A másodikban kiegyenlített játék mellett felnőttünk a feladathoz.

 

http://www.szon.hu/szezon-eleji-docogos-jatek/3581515

Asztali nézet